Tevékenység

A kegyeleti kultúra, valamint a nemzeti emlékezet ápolása, formálása egyfajta társadalmi elvárás, amely tevékenység pontos jogszabályok rendszerében zajlik. Az 1999-es temetkezési törvényben megfogalmazott hármas feladatkörön, nevezetesen a Nemzeti Sírkerttel kapcsolatos feladatok, a Nemzeti Gyásszal kapcsolatos feladatok és a Megemlékezések módszertanának és gyakorlatának kialakításával kapcsolatos feladatok körén túl ma már a kegyeleti gondolkodás széles tárgykörét felöleli a Bizottság tevékenysége. A Bizottság a kegyeleti kultúra terén kifejtett működését többek között a múlt egy-egy kiemelkedő személyéhez vagy eseményéhez kötődő nevezetes évfordulókról való megemlékezések, illetve a kegyelettel összefüggő kérdéskört számos nézőpontból megvilágító éves kegyeleti konferencia megrendezése, továbbá a (szak)irodalomban a jeles síremlékeket temetkezéstörténeti és képzőművészeti szempontból bemutató egyedi kiadványsorozat megjelentetése is képezik. Az emlékhelyek vonatkozásában a bizottság saját hatáskörében meghatározta az emlékhelyek elvi feltételeit. A nemzeti emlékhely egészére kiterjedő, identitásával összefüggő megemlékezéseknek színhelye, a történeti emlékhely a nemzet jelentősebb történelmi eseményeinek színhelye, a kegyeleti emlékhely pedig a nemzet kegyeleti emlékezésének színhelye.

A fenti menüsor elemeire kattintva részletes betekintést nyerhetnek a Bizottság tevékenységének egyes területeibe.

Subscribe to RSS - Tevékenység